Egy vízióval kezdődött minden,
ami 2015-ben arra sarkalt minket, hogy a szaktudásunkkal és egy laptoppal belevágjunk az álom vállalkozásunkba. Így született az Authentic Expert, ami ma már több mint 10.000 vállalkozó lelket inspirál egy autentikus, szabad vállalkozói élet megvalósítására.
Rólunk
Nilla és Peti
Az Authentic Expert mögött
12 éve alkotunk egy párt az életben és 10 éve a vállalkozói létben is. Szenvedéllyel és áradó kreativitással éljük az életet, fejlesztjük a márkáinkat, miközben haladunk az önfelfedezés és önmegvalósítás izgalmas, kanyargós útján. Délutánonként egy cappuccinoval a kezünkben szeretünk az élet nagy kérdéseiről beszélgetni, majd rendszerint megállapítani, hogy mekkora lehetőséget rejt a jelen választása, ahol mindannyian szabadon, a saját szabályaink szerint alakíthatjuk az életünket, a vállalkozásainkat.
Nilla
Karvalics Daniella
Business & mindset mentor, oktató
12 éves korom óta használom tudatosan a mindsetemet arra, hogy megvalósítsam önmagam, és rendíthetetlenül hiszem és tapasztalom, hogy a megfelelő gondolkodásmód a vállalkozói siker #1 számú titka. Szenvedélyem, hogy segítsek neked felfedezni az autentikus énedet, majd a megfelelő mindsettel és stratégiával megállíthatatlanná tegyelek a szívedben született vállalkozói álmod elérésében.
Kerényi Péter
Brand designer, oktató
Már kisgyerekként is imádtam építeni, látni megvalósulni valamit, ami előtte csak a képzeletünkben létezett. Hiszem, hogy egy márkát csak úgy tehetsz sikeressé igazán, ha azt önazonosan építed, így munkám során hozzád hasonló embereket tanítok meg arra, hogyan használják a designt a történetük elmesélésére, hogy kivé váltak és mit képviselnek. Hiszen az erőnk pont ebben van: nem jobbnak kell lennünk valaki másnál, hanem megismételhetetlen önmagunknak. Autentikusnak.
Peti
2019-ben elvesztettük a kapcsolatunkat önmagunkkal. Ott álltunk huszonéves vállalkozókként a kiégéssel küzdve, amit valahol szégyelltünk is.
Mi tesz minket igazán boldoggá, sikeressé és szenvedélyessé? Mitől lesz valaki inspiráló és kreatívan kiteljesedett?
Tettük fel magunknak a kérdést, amire joggal várhatta volna bárki tőlünk a választ az akkori életünket és vállalkozásunk eredményeit elnézve… Minden felfelé ívelt, sőt inkább szárnyalt. Bennünk akkoriban mégis felfoghatatlan üresség volt, és képtelenek voltunk elolvasni még egy e-mailt.
A kiégésünknek végül a legnagyobb emberi és szakmai fejlődésünket köszönhetjük.
Ez segített ugyanis meglátni, hogy mennyivel mélyebbre is kell ásnunk ahhoz, hogy a fenti kérdésekre megtaláljuk a választ, és egy fenntartható, valóban könnyed módját nyújthassuk a vállalkozói létnek, nemcsak a magunk, hanem mentoráltjaink számára.
Így váltunk az autentikus lét kutatóivá, hiszen ráébredtünk, hogy ebben rejlik a megoldás. Hosszú hónapokig tartott az újratervezés, de nem állt szándékunkban meghátrálni, majd a félelmeinket leküzdve alapjaiban reformáltuk meg az eredményeiben bár sikeres, a víziónkat és jóllétünket nem szolgáló vállalkozásunkat és életvezetésünket.
Szóval pontosan tudjuk, milyen nagyszerűnek lenni szakmailag, mindeközben pedig valamiféle zavarodottságot megélni a lelkünk mélyén.
Tapasztalataink és kutatásaink alapján ki merjük jelenteni, hogy a legtöbben azért találják magukat zsákutcában (boldogtalanság, eredménytelenség, stressz, kiégés…) a vállalkozói lét egy bizonyos pontján, mert a saját víziójuk helyett egy mások által definiált sikert kezdenek el hajszolni.
És akkor hogyan lehet mégis jól csinálni? Fenntarthatóan vállalkozni? Boldogan, megélve az életet, kreatívan kiteljesedni, miközben megvalósítjuk a víziónkat? Nincsen egy igazság, viszont a sajátunk felfedezése és megosztása sokakat vezetett a célig.
“Az Authentic Expertnél mindannyian azért dolgozunk, hogy segítsünk másképp látni a vállalkozói létet, hogy egy nagyszerű értékteremtő vállalkozás felépítése mellett, egy autentikus, könnyed vállalkozói életet tudhass a magadénak.”
A módszertanunk szerves részévé, egészen pontosan az alapjává vált mindaz, aminek mentén újraterveztünk.
Mindennek a gyümölcsét élvezzük jelenleg, ami a vállalkozói lét egy olyan formája, ahol küzdelem és monoton mindennapok nélkül építjük a vállalkozásainkat, miközben a mindennapjainkba a tudatos választásaink frissességet, könnyedséget és lelkesedést hoznak.
Hálával tölt el minket, hogy az elmúlt 8 év eredményeképp már többezer embernek hozott hozzájárulást az életébe a munkánk, akár közvetlenül, akár közvetve olyan nagyszerű vállalkozások által, melyek felépítésében részt vehettünk.
Jelenleg kreatív energiáink más brandjeinkben törnek utat maguknak, így kurzusaink szünetelnek, viszont Studio szolgáltatásaink elérhetőek. Gyere, és mesélj a terveidről!
Szabadon vállalkozni ott kezdődik, hogy merünk önmagunk lenni.
Van valami, amiben változatlanul biztosak vagyunk
A mentorként eltöltött éveink meghatározó tapasztalata, hogy a vállalkozók folyamatos elégedetlenséggel és irányítási kényszerrel küzdenek. A siker viszont ezek ellentéte.
Nem mindig azt kapjuk, amit kérünk, hanem azt, amire szükségünk van, és pontosan akkor, amikor készen állunk rá.
Ez a mondat valakiben nyugtalanságot, valakiben pedig békét eredményez. Nekünk a békét hozta el, és ezen keresztül a sikerünket.
Mindannyian képesek vagyunk a változásra, így arra is, hogy azt az életet élhessük, amit igazán szeretnénk.
Nilla és Peti